Apa Washingtoni útja

Apáékat az iskola elvitte 1 hétre Washingtonba. Lehetőség volt rá, hogy a család is csatlakozzon, de természetesen saját költségre. Az eredeti terv az volt, hogy mi is megyünk, de osztottunk, szoroztunk, reálisan átgondoltuk a helyzetet és úgy döntöttünk, hogy azért, hogy egy hétig egy szállodában üljek, max. egy parkban sétáljak Sárikával, nem fizetek egy drága szállodát + a repülőjegyet. Ugyanis a család nem vehetett részt a programokon, csak 1-2 vacsorán, de az Sárikával mostanság nem igen megy. Így mi itthon maradtunk.

Apának nagyon tetszett az egész kirándulás. Először a Gettysburgi csata színhelyén töltöttek pár napot, majd ezután mentek Washingtonba.

Washington is nagyon tetszett neki. Minden nap felhívott minket és elmesélte, hogy aznap hol voltak, mit láttak. Látták a Fehér Házat, voltak a Pentagonban. Na ide nagyon szívesen elmennék, de, mint feleség nem mehettem volna be. :(  Így be kellett érnem Barnabás elmesélésével. Azt mondta, hogy ez olyasmi, mint a Vatikán. Egy állam, az államban. Van bent minden. Kórház, boltok, posta, éttermek, stb, stb. És minden 24 órában működik. Ott soha nem áll meg az élet!

Mi meg közben kipihentük a New York-i fáradalmakat. Sárika egész héten apát emlegette. Már nem is apa, hanem apici (apuci) volt és puszilgatta, meg szeretgette apa fényképeit! :) Minden nap megkapta egy kicsit a kihangosított telefont, hogy hallja apa hangját és, hogy beszélhessen vele. És természetesen minden nap nagy balhé volt, amikor apa letette a telefont.

Ezen a héten nagyon hidegek voltak, reggelente 0-5 fok között mozgott az idő és napközben sem ment 10 fok fölé. Ezért mindig téliesen beöltözve mentünk ki játszani. Úgy tűnt, hogy Sárika vagy ráunt a kintlétre, vagy fázott, de pár perces kintlét után már kéreszkedett az ölembe. Szóval nem volt az az önfeledt szaladgálás, kavicsszedés, krétával rajzolás, stb, ami általában szokott lenni. Bent ugye meg szintén unta magát. Elég húzós volt ez a hét. Annyit kellett  cipelnem, hogy még a hátam is nagyon megfájdult. Már alig vártam, hogy apa jöjjön haza!

Aztán végre elérkezett a várva várt nap! Apa hazajött. Mi mentünk érte a buszhoz, ami hozta őket a reptérről. Sárika majd ki ugrott gyerekülésből amikor meglátta apát! :) Hazafelé pont azt meséltem Barnabásnak, hogy mostanában Sárika már nem szeret kint játszani és, hogy milyen húzós hetünk volt. És láss csodát! Amint hazaértünk és kiszálltunk a kocsiból, Sárika önfeledt rohangálásba, kavicsszedésbe, krétával rajzolásba kezdett, mint normálisan! Szóval csak az volt a baj, hogy apa hiányzott neki! :) Aznap délután egész nap apával játszottak. Elmentek a patakhoz, megsimogatták az összes fát, hintáztak. És Sárika egész nap bújt apához és puszikat is adott neki, amit még nekem is igen ritkán szokott. :)

képek később

Képek

Készülünk a Halloween-ra

Anya megkért, hogy segítsek neki a puding készítésben...

 

  

Először a kisujjam, utána az egész karom kellett neki! Előbb csak főzés és most meg takarítás!

A szülész doktorbácsi már a szülőszobán közölte anyuval, hogy igazi modell alkat vagyok... íme:

Apa hozott nekem egy légy szemüveget

Kis gyerek kis gond...

Tényleg igaz ez a mondás, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!

Mostanában egyre többet kötjük össze a bajszunkat Sárikával. Elérkeztünk a határokat próbálgató időszakhoz. Ez az én esetemben az idegzetem határainak próbálgatását jelenti! :)

Ma kiakasztott. Beledobta az összes orvosi papírt, oltási könyv, védőnői kiskönyv, én oltási könyvem, itteni eü. biztosításunkat tartalmazó mappát a felmosó vödörbe. teljesen elázott minden. Amikor megláttam, hogy mi úszik a felmosó lében szívinfarktust kaptam. Amikor én megijedek, ő is megijed és egyből kapaszkodik belém és kéretszkedik az ölembe, de most nem tudtam vele foglalkozni, mert a papírokat mentettem, utána törölgettem, meg a lapok közé papírtörlőt tettem. Ő meg közben ott üvöltött a földön a lábamba kapaszkodva. Persze közben jól leszidtam, ami ugye nem nagyon vigasztalta meg, így még jobban sírt.
Csuda muris délelőtt volt! :(

De tudja, hogy rosszat csinált, mert este amikor Barni hívott minket (mert ő most Washingtonban van), akkor elmeséltem neki a sztorit, utána odaadtam Sárikának a telefont kihangosítva és egyből elkezdett magyarázni ezerrel az apjának, közben hevesen rázta a fejét, mintha tiltakozna! Az ő kis nyelvén elmondta apának, hogy anya csak túloz és, hogy az nem is úgy volt! :)

A másik: kaptunk egy csomó ruhát az egyik ismerőstől. Ma azokat szelektáltam, közben Sárika segített (hogy még több dolgom legyen :) Kiszúrt egy farmer miniszoknyát, azt kivette a kupacból és megpróbálta felvenni. Amikor rájött, hogy nem tudja egyedül, akkor rám morgott, azzal a "hé nyanya nem látod, hogy kéne egy kis segítség?" nyafogással. Persze miután rajta volt a szoknya marhára boldog lett és csak úgy illegette magát meg táncolt örömében! Utána még ugyanez megtörtént egy fodros hercegnős trikóval is. A végén nagyon csini volt. A melegítőn egy farmer miniszoknya, a pulcsin egy sztreccs trikó. De neki tetszett! Volt is balhé, amikor fürdésnél levettem ezeket róla! Anyám!!! És még csak 17 hónapos!!! Mi lesz később??? :)

Sárika értelmező kéziszótár

Sárika eszméletlen gyorsan tanulja a szavakat! És tudja is, hogy mi mit jelent. Megpróbálom csokorba szedni a kis szókincsét:

anya, apa, apici=apuci, tyutya=kutya, dog, doggi,  vauvau, cica, miauuuu, cici, pippa=pitypang, pepűű=repülő, fófa=fóka, sziááá=zsiráf, oúúszááá=oroszlán, bácsi, fa, sziú=fiú, háj, bájbáj, tenkjúúú (a köszönöm valahogy nem fekszik neki), guggőőő=good girl (angolul az "ügyes" megfelelője), lámpa, mini (Minie egér), baba, inni, usi=husi, ajtot=sajtot, bab, bósó=bórsó, nem, no, labda, pancsi, kószi=zokni, szipő=cipő, autó, kaics=kavics.

Meg még biztos van ami kimaradt. Mostanában minden szót utánam mond, vagy legalábbis megpróbálja. Ha nem megy neki, akkor addig gyakoroljuk, amíg ki tudja mondani. Minden nap tanul valami újat és a legtöbbet meg is jegyzi! Egy hét múlva már tutira sokat bővülne ez a lista. :)

Sárika és a WC

2011. október 14-n Sárika belekakált a WC-be!!! :)

Előzmények:

Már jó ideje tanítom neki, hogy ha kaka van, akkor mondani, kell, hogy "Anya! Kaka!" Na ez egy idő ment is. Mostanában már szinte mindig ő szól, nem kell nekem szagolgatnom, hogy megjött-e a napi termés vagy sem? Igaz azt nem tudtam soha megállapítani, hogy előtte szól-e vagy már az esemény bekövetkezte után? Ennek ellenére, ezen felbuzdulva vettem neki egy WC szűkítőt. Még aznap kicsomagoltuk, lemostuk, megcsodáltuk rajta a kiskacsákat, rá is ültettem Sárikát, hogy érezze át a feelinget. Majd a szokásos kaka időpontban szólt is, hogy "kaka". Na rohantunk a WC-re, ruha, pelus le, Sárika fel és csücsültünk. Szegénykém csak nézett nagy szemekkel, hogy most mi van? Miért nem kakálhatok nyugodtan? Közben mondogatta, hogy kaka, kaka. Én meg buzdítottam, hogy hajrá, nyomjad Kicsikém! Szegény, tényleg nem tudta hova tenni a helyzetet, mert amikor megérkezett a várva várt végeredmény és csobbant egy nagyot, akkor egy kicsit nyüszögött Sárika, hogy hééé, ez nem ide szokott érkezni!!! De én annyira örültem ennek, hogy tapsoltam, meg körbe puszilgattam és agyon dicsértem és ez nagyon tetszett neki! Olyan sikeresen elkönyvelte ezt, hogy azóta még pisinél és a pukinál is szól, hogy kaka!!! :)

New York City

Nagy, nagy álmom volt NYC meglátogatása. Már hónapokkal ezelőtt elkezdtük tervezni ezt az utat. Hát NYC-ben szállodát találni nem egyszerű. Azaz egyszerű, mert rengeteg van, de:

- Manhattan (NYC belvárosi negyede, ahol minden látványosság van) nagyon drága! 

- az olcsó szállodák általában nagyon lepukkantak, de ha nem is lepukkantak, akkor is a folyosón közös vizesblokk van. Hát Sárikával ilyenbe nem megyünk! 

- Csak a külvárosi részeken lehet elfogadható árú és minőségű szállodát találni. Innen viszont metrózni kell nap, mint nap. Szóval a tömegközlekedési lehetőséget is figyelembe kell venni!

Nem mondok nagyot, de hetekig kerestük az ideális szállodát!  Végül a választás egy Brooklyn-i hotelre esett, ami viszonylag olcsó, egész jó, saját fürdős, reggeli is van az árban (Days Inn Brooklyn). Lefoglaltuk.

Az utazás a szokásos módon történt. Szabolcs vitt ki minket a reptérre. Becsekkolásnál már rutinosak voltunk. Sárika kis tündérke volt a terminálban. Ugye most már szaladgál és nagyon tetszett neki a sok szék meg a nagy tér. 

A repülőn egyből bealudt és majdnem végig aludta a 2,5 órás utat. 

Elég korán, 11:30 körül érkeztünk meg NY-ba. A szállodához 2 féle képpen lehet eljutni, tömegközlekedve vagy taxival, ugyanis a reptéri shuttle-ok csak Manhattan-i szállodákba szállítanak utasokat. :( Mi a taxit választottuk, mert lövésünk nem volt a NY-i tömegközlekedésről és a Google kereső egy nagyon bonyolult útvonalat dobott ki nekünk. Nem a sárga taxit választottuk, hanem egy maszek taxist, mert vele előre megbeszéltük, hogy mennyiért fog minket elvinni a megadott címre. Sárga taxinál ugye ez változó. Elég hosszú út volt. Reménykedtünk benne, hogy nem valami lepukkant hotelünk lesz. Hát a környék az az volt! Nagyon lepukkant! :O A hotel kívülről nem volt vészes. Minden rendben volt a szobafoglalásunkkal is. A második szinten kaptunk szobát, ami nem lett volna gáz, csak a takarítottsága az hagyott némi kívánni valót maga után. :( Ja és iszonyatosan kicsi volt a szoba. Ez nem is lenne baj, csak Sárikának kéne a tér a mozgásigényéhez! A fürdő úgy, ahogy rendben volt. 

Mivel elég korán megérkeztünk ezért még előttünk volt a fél nap. Csak ledobtuk a csomagjainkat és már indultunk is felfedezni NY-ot!!! 

A hoteltől kb. 500 m-re volt egy metrómegálló, ahonnan a központba mentek a vonalak. Nagyon sok vonala van a NY-i metrónak. Ha van az embernek metró térképe, akkor könnyen el tud boldogulni. 7 napos jegyet vettünk (29 dollár/fő), mert ez érte meg nekünk a legjobban. Ezt 7 napon keresztül minden járatra (busz is) korlátlanul lehet használni.

Maga a metró nagyon gáz! Iszonyatosan kosz van mindenhol! Szerintem a budapesti metró ezerszer kulturáltabb ennél! Maguk a kocsik nem rosszak, de a megállók nagyon gázak! Kosz van mindenhol és látszik, hogy nem a tehetősebb réteg használja  a metrót. Otthon azért ez nem így van!

 

 

A belváros kb. 30 percnyire volt tőlünk. Először is el kellett döntenünk, hogy mit, mikor akarunk megnézni. A városnézésben segítségünkre volt a buszos városnézős programok egyike. Mivel olyan kombinációt nem találtunk, ami másfél napra és a számunkra fontos nevezetességek megnézésére alkalmas lett volna, ezért megvettük elővételbe másnapra a városnéző túra jegyet és a belépőt a szabadság szoborhoz, majd ezután elsétáltunk az ESB-hez. (Amúgy mi ezt a céget választottuk: citysightsny)


Már a környék tele volt jegyárus ügynökökkel, akik rendes, hivatalosan árulják a belépőjegyeket, így elkerülhető a sorbaállás. Megérdeklődtük mi is az egyiknél az árakat és nagy meglepetésünkre 50 dollár/fő körüli összeget mondott. Mi utánanéztünk a neten és ettől jóval olcsóbb árakat láttunk, ezért mondtuk, hogy köszi, de inkább beállunk a sorba. Jól tettük, mert kb. 10 percet kellett csak sorba állni és 22/ fő volt a belépő!!! Lehetett volna drágább is, ha a sima kilátónál feljebb szerettünk volna menni, de mi beértük ennyivel is.  A sorbaállás közben letettem néha Sárikát mászkálni, mert egész nap a hátamon volt és jól jött mindkettőnknek egy kis pihenés. De hibáztam. Nagyon sok ember volt, kordonokkal voltak kialakítva a sorok és Sárika ezek között akart rohangálni. Persze én nem hagytam, ezért eléggé balhézott, így visszakerült a hordozóba.
A jegyvásásrlás után egy biztonsági vizsgálaton kellett átesni, hasonló, mint a reptéri. Ezután újabb sorban állás következett a liftekhez. Egy gyors lift vitt fel minket a hetven valahányadik emeletre. Ott volt egy kis múzeum szerűség berendezve, hogy hogy készült az épület, de nem volt nagy durranás. Majd ismét sorban állás egy másik lifthez, ami a kilátó részhez vitt.  Na itt következett be a TRAGÉDIA. Sárika ismét rohangálni szeretett volna. Tekergőzött, sírt az ölemben, majd amint rájött, hogy nem lesz séta, akkor teljesen elgurult a gyógyszer és iszonyatos hisztibe kezdett. Persze mi tudtuk az okát: hajnal 4-kor keltünk, csak a repülőn aludt az ölemben. Egész nap a hátamon volt és ugye ő már nagylány, megvan a mozgásigénye. Fáradt volt, hisztis volt. Viszont ezt sok ember nem tudta. A sorban előttünk állt egy fiatal pár akiknek valószinüleg még nincs gyereke. Ezt onnan vettem le, hogy csak néztek ránk lenéző tekintettel, hogy mi milyen szülők vagyunk? Miért nem csinálunk valamit ezzel a hisztis gyerekkel? Még a pasi egy cinikus, fejrázós kiröhögést is megejtett Sárika felé és azzal a "nemigaz, hogy nem tudják megnevelni" tekintettel nézett ránk. Legszívesebben felrúgtam volna!!! :) De ehelyett inkább kiálltunk a sorból és bementünk a tűzlépcsőhöz és ott megszopiztattam Sárikát. A magic food ismét hatott. :) Utána visszaálltunk a sorba és már fent is voltunk a tetőn.
Hát én valami sokkal többet vártam. Nem tudom, hogy mit, de VALAMIT!!! De fent nem volt semmi, csak egy sima, szimpla kilátó. Olyan "egy tucat, több száz". De tényleg! A világ egyik leghíresebb épülete, rengeteg filmben szerepelt és nincs ott semmi??? Miért?
Persze Sárika álmossága nem múlt el és felváltva vigyáztunk rá, amíg a másik körbement.


Utána pelust szerettünk volna cserélni, de egyik WC-ben sem volt pelenkázó, csak a legelső szinten, ahová csak úgy tudtunk visszajutni, hogy újra át kellett esni a biztonsági vizsgálaton!!! Ááááááá!

 

 

 

az első séta NY utcáin:

 

 

 

Béla bá (Magyarokkal is találkoztunk :)

  

 Ezek után már mást nem nagyon akartunk megnézni. A Broadway-en sétáltunk a metróhoz. Hát ez sem nyűgözött le minket. Ettől is sokkal többet vártunk! :(

A hotelünk mellett lévő Burger Kingben vacsoráztunk. Ez legalább mindenkinek ízlett! :)
Megbeszéltük, hogy másnap korán kelünk, mert hosszú hétvége lévén biztos sokan lesznek akik szintén meg szeretnék nézni a szabadság szobrot..
Az éjszaka valami rémálom volt. Valaki egész éjjel a folyosón telefonálgatott. Még hajnalban is többször felkeltünk rá. Majd reggel 5-től csörgés, csattogás. Kiderült, hogy a reggeliző hall mellett van a szobánk és készítik elő a 6 órai kezdéshez. Így nem volt nehéz 6-kor kelni. Viszont nagyon morcosak voltunk! Legszívesebben összecsomagoltam volna és indultam volna vissza Kansas-be, de már minden előre ki volt fizetve. Barnabás meg is jegyezte, hogy reméli, a reggelivel lenyűgöznek minket! És láss csodát! Ez sikerült nekik! Egy teljesen kultúráltan, kellemesen berendezett reggelizőjük volt, az eddigi legtisztább etetőszékkel és egész jó kaja kínálattal. Így valamivel jobb hangulatban indultunk neki ennek a napnak.

A szabadság szoborhoz induló hajó kikötő fél úton van a metróvonalon a hotel és a központ között. Így nem mentünk el a központhoz, hogy ott buszra szálljunk, ami visszavisz minket a kikötőbe. Nagyon jól tettük, mert már így is hatalmas sor volt a hajóhoz. Hiába volt előre vett jegyünk, az a sor is hatalmas volt. Tanulva a tegnapi hibából, Sárikát nem vettem le a hátamról. ;)

sorbaállás közben

Itt is a szokásos biztonsági vizsgálaton kellett átesni, hála 2001. szeptember 11-nek. Az első hajó 9-kor indult, de ezt mi lekéstük, mert tényleg sokat kellett sorba állni, így csak a következő hajóval tudtunk menni. A hajók, amúgy 30 percenként indulnak.

a hajó még üresen...

és fullon. (Jobboldalon van a szabadságszobor :)

távolodunk Manhattantől

  Már jó tömve volt a fedélzet.  szintes hajók viszik a turistákat. A legalsó részen csak ablakok vannak, a második szint félig nyitott, félig ablakos, zárt. Barnabás kint maradt a nyitott részen, hogy tudjon képeket csinálni, mi viszont bementünk, mert egyrészt rengetegen voltak, másrészt az óceán felől eléggé fújt a szél. Volt még egy felső, ülő pados rész is, de az már fullon volt, mire mi feljutottunk a hajóra. A hajóút közben vettem észre, hogy a hajó orr részén senki nincs, viszont egy 10 év körüli srác ki-be rohangál. Ezt egy pasi is észrevette és ment a gyerek után. Rohantam Barnabásnak szólni, hogy jöjjön, mert találtam egy szuper helyet. Mire kiért még nem sokan voltak így tudtunk 1-2 jó képet csinálni:

 

 
Hát ez a szobor valami hatalmas!!! És nagyon szép! Szerencsénkre aznap is gyönyörű idő volt. Miután kikötöttünk, ittunk egy kávét, addig Sárika rohangálhatott volna, de újabb veszélyes állatot fedeztünk fel az univerzumban: a galambot!!! :D Mivel galambok mászkáltak, repkedtek körülöttünk, Sárikának valahogy nem volt kedve szaladgálni. Próbáltuk neki mutatni, hogy milyen aranyos a galamb, dobtunk neki egy kis babarágcsát, amit el is kezdett csipkedni. Na ezt látva Sárika iszonyatos visításba kezdett, mi meg majd meghaltunk a röhögéstől! Így nem volt nehéz visszakönyörögni őt a hátamra.
Körbejártuk a szobrot. Minden szögből megcsodáltuk.

kilátás manhattan-re

 A szobor belsejébe is be lehet menni, de oda hónapokkal előre jegyet kell foglalni. Így ez nekünk kimaradt. De így is megérte elmenni erre szigetre. Miután körbe fotózkodtunk mindenhol, letettük Sárikát rohangálni. Nagyon élvezte a nagy teret. Sok gyerek volt mindenfelé. Apával mentek fától fáig és megsimogatták mindegyiket. Gyűjtöttünk gesztenyéket. Nagyon jól éreztük magunkat.

 

Majd visszaindultunk. Visszafelé már nem kellett annyit sorban állni. A visszafelé út érinti az Ellis Island-et. Ez arról híres, hogy a hajdani bevándorlók hajói itt kötöttek ki először és itt történt a nyilvántartásba vételük és itt dőlt el a további sorsuk. Mi ide nem vettünk jegyet, így a hajón maradtunk.
Miután újra kikötöttünk Manhattan-ben már hatalmas sor volt a hajóra várásnál. Szerintem ők 3-4 órát simán álltak sorban, mire feljutottak!

A kikötőben volt egy furcsa szobor, amit rengetegen fényképeztek, meg mécsesek égtek előtte. Ez volt az:

Aztán nagy nehezen odajutottunk a táblához, amin elolvashattuk, hogy ez a szobor egy bevásárló központban volt, és a terror támadás után lett ilyen.

Nem messze volt innen az egykori World Trade Center, a mostani Ground Zero, így oda is gyalog mentünk. Útközben bementünk egy kifőzdébe megebédelni. Azért ezt választottuk, mert elég normálisan nézett ki és sok féle étel volt, így Sárikának tudtam adni zöldségeket és tésztát. Az étterem falai tele voltak  9.11. témájú képekkel. És nagyon sok rendőr és tűzoltó kajált ott.
Amint végeztünk elindultunk megkeresni a Ground Zerot. Egy körbepalánkolt területnél mindenhol láttuk a nyilakat, hogy merre kell menni, de nem nagyon találtuk a helyszínt. Volt egy kis hely ahol jó pár ember álldogált és ilyen egyenpólós hölgyek segítettek. Mi is leszólítottuk az egyiket és kértünk útbaigazítást. majd kiderült, hogy a helyszínen vagyunk, csak most körbe van palánkolva. Ha be szeretnénk jutni, akkor már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna rendelni a jegyet. Most jelenleg novemberig nem tudnak jegyet adni.
:( Na, pedig ezt nagyon meg szerettük volna nézni.

Az egykori World Trade Center helye

Utána megkerestük a városnéző busz legközelebbi állomását. Itt is jó sokan voltak, csak a 2. buszra fértünk fel és ott is egy ilyen agyonkarcolt plexi búra alá, ahonnan semmit nem lehetett látni. Meg is beszéltük, hogy amint leszáll valaki a nem fedett részről, egyből lecsapunk a helyére. Na ez nem volt ilyen egyszerű, mert mások is hasonlóan gondolkodtak, mint mi. Végül is sikerült úgy leülnünk, hogy Barnabás is külön és én Sárikával is külön. Egy nem kicsit telt karcsú "hölgy" mellett sikerült szabad helyet találnom, aki méretéből adódóan másfél széket foglalt el. Próbáltam magam összehúzni, de ugye Sárika  az ölemben volt és a lábacskája hozzáért a  "hölgyhöz". Ezt persze én észre sem vettem mindaddig, amíg ez a jószág el nem kezdte, szó szerint arrébb dobálni Sárika lábát. Ahelyett, hogy nekem szólt volna, hogy elnézést, a gyereke rugdos engem, vagy mittomén! Nagyon mérges voltam rá. A második lábrángatás után hátat fordítottam neki, úgy ültem a székben. Barnabás pont mögöttem ült és kérdezte, hogy mit csinálok? Mondtam neki a szitut, és azt is, hogy ha még egyszer rángatja Sárika lábát, akkor biztos beszólok neki, hogy menjen inkább gyalog, hátha lefogy egy széknyi méretűre, de hála égnek nem került erre sor. Viszont így ő nem tudott tőlem fényképezni és ez kellő elégtétel volt nekem! :D Ja a másik negatívum az idegenvezető volt. Vagyis a mikrofonja. Csak recsegett. Semmit nem lehetett érteni abból, amit mondott. Szóltunk is neki, hogy valamit okozzon már a csalódáson kívül is. A reakció: tudja, mert már mások is mondták ezt neki. Mi szálljunk le és várjuk meg a következő buszt. Ejha! Itt aztán nagyon kedvesek az emberek! Barnabás ezen kicsit felmérgesedett és mondta is a nőnek, hogy ez azért nem így működik. Az ember kifizet egy csomó pénzt és ezt kapja érte? Na ettől megváltozott a nőci hozzáállása és onnantól mellénk állt, hogy halljuk, hogy mit mond! Az út során megnéztük a kínai negyedet (China Town), érintettük az olasz negyedet (Little Italy).
Ezen a buszon a hátsó sorban ült egy idősebb úr és egy középkorú hölgy. Barnabás mondta, hogy ő úgy hallja, mintha magyarul beszélnének.

 

Visszamentünk a végállomáshoz. Itt le kellett szállnunk és átmenni az induló ponthoz és új buszra szállni. Amikor leszálltunk a buszról, apa rájuk köszönt, hogy szép, jónapot. Ők nagyon beszélgettek, de illedelmesen visszaköszöntek, hogy jó napot, majd mintegy 2másodperc múlve leesett nekik, hogy jéééé, ez Magyar köszöntés volt. :) Apja és lánya voltak. Váltottunk pár szót, majd elbúcsúztunk egymástól.  Az új busz 30 percet késett, de az idegenvezető, akit kaptunk kárpótolt mindenért. Nagyon szuper leírást adott az éppen aktuális utcákról, környékről. Még arra is felhívta a figyelmet, hogy mikor mit fotózzunk, honnan a legjobb az ESB, meg ilyenek.

Na, így, hogy jobban belemélyedtünk NY-ba, így már sokkal jobbna tetszett, mkint előző nap. A Broadway olyan részein is voltunk (pl:Time Squere), ahol előző nap nem és azt kaptuk, amire vágytunk. Hatalmas épületek, hatalmas reklámokkal, élő, nyüzsgő tömeg.

 

 

 Meg is beszéltük, hogy az aznapra tervezett esti városnézéshez ide fogunk visszajönni. Az új busszal elmentünk a hajókikötőig, onnan metróval mentünk vissza a belvárosba. Először is megvacsiztunk. Hát még egy döbbenet: az öszes gyorskajálda közül csak a mekiben volt etetőszék. Sárika jelenlegi nyüzsije nem teszi lehetővé a rendes étteremben kajálást, csakis gyorskajálda, vagy büfé jellegű étterem jöhet szóba. Szóval maradt a meki és a csirkefalatok. Itt legalább rohangálhatott is. Hála az őszi időszaknak NY belvárosában már 6-6:30 felé sötét van. Így korán megkezdhettük az éjszakai városnézést. Na ezt ki ne hagyja senki, aki NY-ban jár! Ez valami fantasztikus! Tényleg olyan sok fényreklám van, hogy úgy tűnik, mintha nappal lenne! Nagyon tetszett!

 

 

Persze Sárika, kicsi szivem bealudt a hordozóban. 9-re értünk vissza a hotelbe. A második éjszaka már sokkal nyugisabb volt. Mondjuk ez köszönhető a végkimerültségben szenvedő Bartók családnak is! :)

Másnap 7-kor keltünk és a reggelizéshez sorba kellett állnunk, mert nem volt szabad hely. Na mire sorra kerültünk Sárika már bezizült. Persze ilyen is volt az egész reggelink. Mindnet dobált el, nem akart enni. Én sem tudtam befejezni a reggelimet. Aztán a szobában leszídtam, majd kibékültünk.

Aznapra a National History Museum volt a cél. Próbáltunk nyitásra odaérni, mert hallottuk, hogy ott is milyen sorok szoktak lenni. Nagy meglepetésünkre a  metró aluljáróból is be lehet menni, így elkerültük a sorban állást! :)
Hát ez a múzeum valami fantasztikus! Én még nem is láttam így múzeumot. Nagyon ötletesen, érdekesen voltak megcsinálva a kiállított dolgok. Pl. a vitrinben lévő preparált állatok köré az eredeti környezetüket ábrázoló növények voltak berendezve és a háttér hasonló képen volt megcsinálva, mint a Feszty körképnél, hogy szinte észrevehetetlen az átmenet a festett háttér és a valós dolgok közöztt.

 

 

Az óceán részen pedig hatalmas medúza, hal rajok úsztak el fölöttünk, vagyis úgy nézett ki, mintha mi az óceán alján mászkálnánk, az állatok meg ott úszkálnának. Az egyik teremben még egy hatalmas bálna is volt. Elképesztően nagy!!!

 

 

  

 Na ez a terem volt Sárika kedvence. Középen egy hatalmas placc. Itt tartottunk is egy kis pihenőt Sárika nagy örömére, mert utdott randalírozni.

 Láttunk még ott meteorokat, egy egész emelet van a dinoszauruszoknak, a világ minden részéről volt valami természetrajzi dolog bemutatva.

 

Babahordozók

A jegyünket úgy vettük, hogy benne volt egy mozi is, a csillagászati részen. Barnabás elmondása szerint olyasmi, mint a  Planetáriumban. Na itt is rezgett kicsit a rész hiszti ügyben. Ugyanis 1-re szólt a jegyünk, ami Sárikánál az alvás idő. De olyan érdekes volt neki ez a múzeum, hogy dehogy akart ő aludni. A mozihoz újra sorban állás, majd a mozi előtt egy sötét teremeben kellett várakozni, ahol plazma TV-ken ment valami csillagászati film. Mindneki csendebn ült és ezt nézte. Hát Sárikát ez nem annyira kötötte le, ő inkább szaladgálni szeretett volna. Már előre tudtam, hogy mi lesz, ha megpróbálom ezt megakadályozni. Így inkább egy üres sarokba tereletem és ott próbálkoztunk viszonyalg kis terülteten tartani. Persze közben kiabált, ha rászóltunk, hogy legyen csendben, akkor sírt. Végre bemehettünk a termebe. Ott egyből a kilyárat mellé ültünk, biztos, ami biztos alapon. Ott egyből előkerült a szopikendő és kapta is a magic food-ot, amitől be is laudt. Így én is élvezhettem a mozit, ami amúgy kb. 20 perc volt. de nagyon megérte mert nagyon látványos és érdekes volt. A csillagok születéséről és elpusztulásáról szólt. Bemutatta a napunk történetét, meg elhelyezkedését a csillagrendszerben. És mindez 3D-ben! Huh! Ilyet sem lát minden nap az ember!
Ezután megebédeltünk a múzeum étkezdéjében, ahol arany áron, viszont nagyon jót ettünk. Mondjuk  még a vacsoránk is megvolt ebből az ebédből, úgyhogy nem biztos, hogy drága volt!
Barnabás végig azon filózott, hogy milyen kár, hogy a másik mozi, ami a tornádókról szól és IMAX-ban lehet nézni, az olyan hosszú (40 perc) és uyge Sárikával az esélytelen, meg azt mondták is, hogy nagyon hangos. Na ddig sopánkodott, hogy elzavartam, hogy vegyen rá magának jegyet és addig mi visszamegyünk az óceános részhez és Sárika rohangálhat. Mindenki jól járt, kivéve apát, aki szerint nagy csalódás volt a mozi. Mindne esetre Sárika jól elfáradt és megtanulta fóka (fófa) és a delfin (deeeefin) szót! :)
Egy negatívum volt a múzeumban: az útbaigazítós része. A térkép amit adtak, az használhatatlan volt. Aki azt készítette, az biztos nem mélyedt még el sem az építészet, sem a térképkészítés mélységeibe. Plusz ezek mellé társult egy nulla kitáblázottságú, viszont emellett, zsákutcás, labirintusos épület. Az időnk nagy részét a tájékozódás vette el! :(


Másnap már meg sem kísereltem a reggelizőben evést, mert megint rengeteget kellett volna várnunk az üres asztalra. Bevittem a szobába a kaját és ott ettünk Sárikával. Időközben apa is meggondolta magát, mert nagy felháborodására több asztalnál is csak a csacsogás és kávézgatás ment, miküzben a folyosón meg álldogálnak az emberek, üres asztalra várva. Ő is megunta és csatlakozott hozzánk.

Utolsó napra shoppingot és a Central Parkot (CP) hagytuk.
A shopping részt a Macy's-ben kezdtük. Azaz kezdtük volna, ha már nyitva lett volna, de még túl korán volt. Így elnéztünk az előzöleg körbejárt és kiszemelt ajándékboltokba és megvetük a szuvenyírokat. Utána visszamentünk a Macy's-hez. Nagyon sokat hallottam már erről a "Világ legnagyobb boltjá"-nak nevezett üzletről és nagyon kíváncsi voltam rá. De ez is nagy csalódás volt. Mondjuk az tény, hogy semmit nem akartam venni, de úgy voltaunk, hogy ha esetleg találunk valami nagyon jót, akkor megvesszük. De nem találtunk. Legalábbis olyat nem, ami megérte volna.

Ezután irány a CP!!! Ha valaki azt hinné, hogy ez egy pár órás program, az téved! Az egy egész nap az kevés volt hozzá! Mármint, hogy mindent bejárni, mindent megnézni. Pedig nem sok minden van, csak nagy területen és szétszórva. Mi elmetróztunk a tulsó végébe és találomra választottunk egy iráyt és azon indultunk el. Hát a térkép nélküliség és itt is a kitáblázatlanság nagyban rontott a tájékozódási helyzetünkön. Csak a netről leszedett információink alapján tudtuk, hogy mik találhatóak a CP-ban, de hogy hol, azt sajna nem tudtuk meg, csak kb. a Park 3/4-énél ahol is találtunk egy térképes táblát. Utána rájöttünk, hogy kezdünk a park népszerűbb részeihez érni, mert ott már elég sűrűn találtunk ilyen táblákat, de előtte, jódarabig nem!




Szép a CP, meg jó nagy , de szerintem simán előre köszönhet a tatai Angol Parknak! Viszont a belvárosban lakóknak nagyon jó kis hely! Van sok játszótér, futó és bicikli utak, ösvények, patakok, tavak még csónakázni is lehet.

 

 

Sárikát ahol tudtuk, ott hagytuk rohangálni. Sajna a fű a legtöbb helyen elég gyatra és alatta a talaj nagyon sáros. Mondjuk előre látó voltam és aznapra egy játszós, fekete nacit adtam rá, de még ezen is, tagadhatatlanul  látszódott, hogy mi játszani voltunk! :)

 

Sárika felfedezte a Central Park fő látványosságát: egy matrica az akna fedőn

Pelenkacsere a Central Parkban

 Apa nagy álmát is valóra váltottuk :) hot-dogoztunk egy utcai hot-dog árúsnál. Ez volt az ebédünk.

Ami engem nagyon érdekelt az a Strawberry Field és a Dakota Ház. Mivel anyu is és apu is nagy Beatles rajongók voltak, ezt az utat az ő tiszteletükre is meg kellett tennem! Aki nem tudná: a Dakota Ház a CP közvetlen szomszédságában található, ebben lakott és ez előtt lőtték le John Lennont. A Strawberry Field John Lennon emlékére épült. Ez egy elkerített rész a CP-on belül a Dakota ház mellett. A közepén egy tábla és egy Imagine felíratú placc tudatja a látogatókkal, hogy mire hivatott ez a rész.

 

A Dakota Ház bejárata

A dakota Ház után már nagyon fáradtnak éreztük magunkat és úgy döntöttünk, hogy eleget láttunk a CP-ból, és visszametróztunk a központba. Ja, amúgy kb. még csak a park felénél jártunk!
Még elég korán volt, ezért megnéztünk egy épületet, ami jellegzetesen egy NY-i szimbólum, a Crysler Buildinget. Be nem mentünk, csak kívülről fotóztunk, majd visszafelé menet megnéztük a .... na ennek a nevét elfelejtettem, de végül is a helyi vasútállomás volt (szerintem) és egy piac nyílt innen. Nagyon szép épület volt, tele rendőrökkel, katonákkal. A piac valami fantasztikus! na ott minden féle ételt lehetet kapni! Mondjuk nem volt olcsó, de tényleg rengeteg minden volt. Még Pick szalámi is!

 

 

A hot-dog méreteinek köszönhetően már nagyon éhesek voltunk, így újra jött a szokásos meki, majd visszametróztunk és felkészültünk a másnapi hazafelé útra.

Másnap már nem keltünk időre, mert bőven ráértünk, ugyanis a repülőnk csak du. 3-kor indult. Ismét a szobában reggeliztünk, mert megint tele volt a kajálda. Majd összepakoltunk és kijelentkeztünk. A visszafelé utat tömegközlekedve tettük meg, mert kellő tapasztalatra tettünk szert a NY-i tömegközlekedéssel kapcsolatban és rájöttünk, hogy 1-szeri átszállással eljuthatunk a reptérre. Ez csont nélkül megtörtént. A metrókártyánk még 1,5 napig érvényes volt, ezért a reptéren találomra odamentünk 2 lányhoz és nekik adtuk a metró kártyánkat. Nagyon örültek neki! :)

Kb. dél körül értünk ki a reptérre, de úgy voltunk vele, hogy inkább ott várunk 3 órát, mint a hotelban. csomagokkal már nem akartunk visszamenni a belvárosba. A NY-i LaGuardia reptérről indult a gépünk. Ez nem olyan nagy reptér, de itt is el lehet lenni órákat. Megnéztük az ajándékboltokat, meg itt is ebédeltünk (ismét arany áron, viszont annyi kaját kaptunk, hogy a vacsoránk is meg volt oldva).
Sárika nagyon élvezte a repteret, mert kedvére rohangálhatott. Jól el is fáradt du. 3-ig.

A gépünk időben indult és időben is érkezett. Ismét Szabolcs jött értünk. Sárika megint nagyon elfáradt és elég kis nyüszi volt a kocsiúton hazafelé, de amint beértünk a bázisra és felismerte a környéket, már egyből jókedvre kerekedett. Nagyon örült, amikor kivettük a kocsiból a ház előtt. És bevallom mi is!

Hát New York az a város, amit örülök, hogy megnéztünk, de nem igazán vágyom vissza.

Jótanács kisgyerekkel utazóknak: babakocsival nagyon körülményes lehet a közlekedés! A legtöbb metrómegálló nincs akadálymentesítve. A be- és kilépés a metróhoz vagy forgóajtón, vagy ilyen forgó karos beléptetőn történik. Barnabás még a bőrönddel is szenvedett, hát még egy babakocsi. A belvárosi részen szerintem sokkot kapna egy vidéki gyerek a babakocsiból nézve azt a tömeget és iszonyatos zaj van! Szerintem a hordozás a legjobb mindenkinek.

Ja és a Kis Katicánkat lépten, nyomon megcsodálták, megdícsérték! :)