Apáékat az iskola elvitte 1 hétre Washingtonba. Lehetőség volt rá, hogy a család is csatlakozzon, de természetesen saját költségre. Az eredeti terv az volt, hogy mi is megyünk, de osztottunk, szoroztunk, reálisan átgondoltuk a helyzetet és úgy döntöttünk, hogy azért, hogy egy hétig egy szállodában üljek, max. egy parkban sétáljak Sárikával, nem fizetek egy drága szállodát + a repülőjegyet. Ugyanis a család nem vehetett részt a programokon, csak 1-2 vacsorán, de az Sárikával mostanság nem igen megy. Így mi itthon maradtunk.
Apának nagyon tetszett az egész kirándulás. Először a Gettysburgi csata színhelyén töltöttek pár napot, majd ezután mentek Washingtonba.
Washington is nagyon tetszett neki. Minden nap felhívott minket és elmesélte, hogy aznap hol voltak, mit láttak. Látták a Fehér Házat, voltak a Pentagonban. Na ide nagyon szívesen elmennék, de, mint feleség nem mehettem volna be. :( Így be kellett érnem Barnabás elmesélésével. Azt mondta, hogy ez olyasmi, mint a Vatikán. Egy állam, az államban. Van bent minden. Kórház, boltok, posta, éttermek, stb, stb. És minden 24 órában működik. Ott soha nem áll meg az élet!
Mi meg közben kipihentük a New York-i fáradalmakat. Sárika egész héten apát emlegette. Már nem is apa, hanem apici (apuci) volt és puszilgatta, meg szeretgette apa fényképeit! :) Minden nap megkapta egy kicsit a kihangosított telefont, hogy hallja apa hangját és, hogy beszélhessen vele. És természetesen minden nap nagy balhé volt, amikor apa letette a telefont.
Ezen a héten nagyon hidegek voltak, reggelente 0-5 fok között mozgott az idő és napközben sem ment 10 fok fölé. Ezért mindig téliesen beöltözve mentünk ki játszani. Úgy tűnt, hogy Sárika vagy ráunt a kintlétre, vagy fázott, de pár perces kintlét után már kéreszkedett az ölembe. Szóval nem volt az az önfeledt szaladgálás, kavicsszedés, krétával rajzolás, stb, ami általában szokott lenni. Bent ugye meg szintén unta magát. Elég húzós volt ez a hét. Annyit kellett cipelnem, hogy még a hátam is nagyon megfájdult. Már alig vártam, hogy apa jöjjön haza!
Aztán végre elérkezett a várva várt nap! Apa hazajött. Mi mentünk érte a buszhoz, ami hozta őket a reptérről. Sárika majd ki ugrott gyerekülésből amikor meglátta apát! :) Hazafelé pont azt meséltem Barnabásnak, hogy mostanában Sárika már nem szeret kint játszani és, hogy milyen húzós hetünk volt. És láss csodát! Amint hazaértünk és kiszálltunk a kocsiból, Sárika önfeledt rohangálásba, kavicsszedésbe, krétával rajzolásba kezdett, mint normálisan! Szóval csak az volt a baj, hogy apa hiányzott neki! :) Aznap délután egész nap apával játszottak. Elmentek a patakhoz, megsimogatták az összes fát, hintáztak. És Sárika egész nap bújt apához és puszikat is adott neki, amit még nekem is igen ritkán szokott. :)
képek később
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése