Az utolsó hét a házban

A legutolsó hetet már nem töltjük a házunkban, mert vissza kell adni a Housingnak (az a szerv, aki a házak ügyes-bajos dolgaival foglalkozik). Megkaptuk a dátumot, azaz ebbe volt nekünk is döntési jogunk, hogy mikor költözzünk ki. Kaptunk egy listát, hogy milyen állapotban kell a házat visszaadni, ami teljesen egyszerű: minden legyen üres, kivéve azok a dolgok, amik eredetileg is bent voltak és minden legyen tiszta. A tisztasággal nem is volt gond, mert ugye nem evett meg minket a kosz, így csak egy végleges áttörlést kellett csinálni mindenhol, na de a kiürítés... Pfúúú, nem egyszerű 8 bőröndbe bepakolni. Mi még hagyján, de ugye Sárika rengeteget nőtt, rengeteg játékot kapott, otthon meg semmink nincs neki. Hát jött a matekolás, mit hogyan?! felállítottunk egy fontossági sorrendet a dolgaink között és ami befért befért, ami nem az maradt. Sajna nagyon sok mindent itt kellett hagyni. Az összes kinőtt ruhát, bár ezekért nem szakad meg a szívem, mert az itteni mosógép teljesen gallyra vágta őket de persze a kosz az nem jött ki, így elég csúnyák :(. A következő gyerekemre csak akkor adnám rá, ha nagyon meg lennénk szorulva anyagilag. Szóval ezekért nem kár. A saját ruháinkkal is úgy voltunk, hogy amiért nem szakad meg a szívünk, azt inkább a végére hagyjuk és ha befér, befér, ha nem, nem. Egyik sem fért be. de úgy voltunk vele, hogy inkább Sárika játékait visszük haza, mint ezeket. Így 3 nagy zsák ruhát adtunk Tracyn keresztül a templomnak. A menekülteknek nem számít, hogy foltos vagy szakadt.

Hogy ne legyen csont nélküli a pakolás sem, nyáron a Lufthansa változtatott a csomag méreteken, így a nagy katonai ládák már nem kompatibilisek. Pedig már vettünk 4-et, de hála égnek minden csont nélkül visszavették a PX-ben. Még számla sem kellett hozzá! Itt amúgy mindig mindent visszavesznek 90 napon belül. Jó, máskor kell a számla, de nem kérdezik, hogy miért vittem vissza. Egyszerűen csak visszautalják a pénzt és kész!

A nagy ládák helyett vettünk 2 bőröndöt és 2 kis ládát. Na de ezekbe kevesebb cucc fér! Kilóra jók vagyunk, csak a hely... Na erre is találtunk egy jó megoldást: vákumzsákok. Beletesszük a ruhákat, lezárjuk és egy erre alkalmas nyíláson porszívóval kiszívjuk a levegőt. Az eredmény fele akkora ruhaköteg. Na így már sokkal könnyebb pakolni!

Egész héten ment a pakolás, szortírozás. Hála égnek januárban jön ki egy Magyar család, akikkel már felvettük a kapcsolatot (szia Kirli :) így nagyon sok mindent nem kell kidobni! Misiék bevállalták, hogy tárolhatjuk ezeket a cuccokat náluk amíg ki nem utaznak az újak.

Ja Misiék azt is bevállalták, hogy hozzájuk költözzünk az utolsó héten, ne a hotelba! :) Ez nagy segítség, mert a hotelt átépítették és most már nincs főzési lehetőség. Így nem kell egy hétig gyorsbüfékben élnünk.

Az utolsó hétvégére volt 2 programunk is: Julie és Sophie szülinapi partija, aminek 9 körül vége és aki akar mehet a helyi szalonba bulizni. Mi ezután a szokásos utca grillpartira voltunk hivatalosak, ami most, hogy már beköszöntöttek a kemény mínuszok, Al házában került megrendezésre és ez a MI búcsúbulink volt!!!

De hogy ne okozzon túl nagy fejtörést, hogy hogy lépjünk le időben Julie-ék partijáról, ja és  hogy ne legyen egyszerű az utolsó 2 napunk, amikor, ugye a legnagyobb a káosz, Sárika megint összeszedet valami hányós, lázas betegséget. Így anya szépen otthon maradt Sárikával és csak apa ment el felköszönteni a 2 lányt, majd jött is haza. Gyorsan átvitte Al-éknek a szokásos,nagy adag gulyást, aztán hazajött és én is átmentem elbúcsúzni mindenkitől. Húúú, hát elég nehéz volt. Lívia és az anyukája sírtak is és még Al szeme is könnyes volt!!! Mondtam nekik, hogy ne sírjanak, mert én is sírni fogok! :)

Julie-ék bulija után Ulrikáék is eljöttek ebbe a búcsúbuliba. Én pont akkor voltam ott. Hát látni kellett volna Ulrika arcát amikor meglátott. Nem értette, hogy ide miért mentem el és Julie-ék bulijába miért nem. Hiába magyaráztam, hogy Sárika most aludt el és csak átugrottam elköszönni mindenkitől... láttam rajta, hogy nem érti, ezért nem is erőlködtem. Neki a partizás és utazás a legfontosabb, nekem a gyerekem. 2 külön világ soha nem fogja egymást megérteni. Én sem értem őt! ;)

Ezután haza is mentem és Barnabás visszament még egy kicsit bulizni. 

Mosni már csak Misiéknél akartam de a hányásos cuccokat nem akartam odavinni, de már a mosószerem is elfogyott, így másnap reggel Tracytől kértem egy kis mosószert és tőle is elbúcsúztam. Ő is nagyon szomorú volt, hogy elmegyünk. Ő nagyon sokat segített nekem. Tőle volt kölcsönbe a babahinta, ami a verandán lógott, mindig szólt, ha jótékonysági csere-bere volt a templomba. Csomó játékot és ruhát tudtam így szerezni Sárikának. Meg nagyon kedves, aranyos, segítőkész teremtés. Ő is hiányozni fog.

Aztán eljött a nagy nap. Misiék megérkeztek időre és elkezdték kiüríteni a cuccainkat. párszor fordulniuk kellett, mire mindent átvittünk. 

Bármennyire is nem szerettem ezt a házat, azért kicsit fájt szívem, amikor végleg elhagytuk. Csak itt éltünk 1 évig. Sárika itt kezdett el mászni, beszélni, menni. Nagyon sok szép emlék fűződik ide. És magát az utcát és a környéket viszont nagyon szerettem. Csendes, nyugodt, nagy játszótérrel... haj, haj, de már vége!