Önkéntes munka

Megjött az új nyári csoport és elkezdődött a feleségeknek a beillesztő foglalkozás, azaz az orientation course. Már hetekkel ezelőtt kaptunk emailt, hogy segítséget kérnek ilyen meg ilyen nyelvekhez tolmácskodni és mivel rengeteg a nagycsaládos, nagyon sok bébiszitterre van szükség. Mivel ebbe a turnusban most nincs újabb magyar versenyző, és tekintettel a Magyar nyelv egyediségére, így tolmácsnak nem jelentkeztem :), viszont bébiszitternek igen! Sárikának is jót tesz, ha egy kicsit bedobom a közösbe, főleg így, hogy én is ott vagyok!

Az orientation course 2 hétig tart. Naná, hogy az első héten mindketten betaknyosodtunk. Nem is kicsit! Így az első héten otthon gyógyultunk. Viszont a második héten, teljes megújult erővel indultunk neki a hétnek!

Rengeteg gyerek van! 2 csoportra vannak szedve, 4 év alattiak és 4 év fölöttiek. Természetese én a kicsikhez mentem, mert igazából ott van a legnagyobb szükség segítőkre, hogy dajkáljuk a sírós kicsiket. Bár pici baba csak 2-3 van, de a nagyobbocskákkal még nehezebb a helyzet. Ők már felfogják, hogy hol vannak, mi következik (anya elmegy!!!) és a hétfő reggel szörnyű a hétvége után! Szinte minden gyerek sírt! Még Rora kislánya, Ulsa is. Még jó, hogy mentünk, mert amikor meglátta Sárikát és megtudta, hogy mi is végig maradunk egyből kitört belőle az anyai ösztön és Sárikát akarta pesztrálni. Mondjuk már volt egy "utánfutója". Az új egyiptomi család kicsifia, aki nagyon sokáig sírt és senki nem mehetett a közelébe csak Ulsa. De mivel Ulsa mindig Sárika után jött, ezért a sírós kisfiú is jött utánunk. Valahogy úgy néztünk ki, mint az arany szőrű bárány mesében. :) És elég sok ilyen sírós végű "kígyó" alakult ki. Valakihez mindig ragaszkodnak a magára hagyott, szorongó gyerekek. Általában vagy egy közeli barát, vagy a nagytesó. Csak én azt nem értem, hogy akkor miért kell szétszedni kicsi és nagy gyerekekre a csoportokat? Szerintem a nagyok sokszor jobban tudnak pesztrálni, mint a felnőttek. Itt mindig ölelgetéssel próbálták megnyigtatni a gyerekeket, de legtöbb esetben csak az ellenkezőjét váltották ki belőlük, mint amit szeretek volna. Én is hiszek az ölelésben, de nem mindegy, hogy ki kit ölelget! Mert ezek a gyerekek sem nagyon örültek, hogy egy vad idegen felnőtt ölelgeti őket, amikor neki az anyu kell! Szinte menekültek a dadák elől. Én nem is próbáltam ilyen eszközökhöz nyúlni, inkább az elterelést választottam, ami 90%-ban bejött. 2 sírósat is bevontam a játékba (köztük az egyiptomi kisfiút)!!! :)

Ja és persze hogy is tudtam volna bárkit is dajkálni, amikor nekem megvan a saját bejáratos dajkálni valóm! Sárika eleinte szorsan kapaszkodott belém (új hely, új arcok, mindenki sír), elég sok idő kellett, hogy felfedezze, hogy tejójég! Itt mennyi játék van! És a falon mennyi állat, meg szivárvány, meg minden!

Sárika az egyik bébiszitter fiúval

Első nap még nem nagyon tudtam magára hagyni, de hétvégére már szuperül elvolt! Nagyon lekötötték a játékok meg a nagyobb gyerekek. És a pesztrákkal is elvolt! Volt, hogy kimentem a teremből 10-15 percre és addig Gabi vigyázott rá. A terem bejáratánál van egy kémablak ami belülről tükrös, kívülről belátni rajta. Onnan figyeltem, hogy hogy reagál Sárika. Amikor látta, hogy kimegyek, egy kicsit nyafizott, aztán Gabi elkezdett vele játszani és ez annyira lekötötte, hogy el is felejtette, hogy anya nincs ott! Csak akkor volt balhé, amikor engem újra meglátott!

De akkor már ott voltam és megölelhettem és megvigasztalhattam!

Aljas módon arra ment ki ez az egész, hogy leteszteljem, hogy képes-e már nélkülözni engem Sárika, mindenféle lélekerőszakolás nélkül. Ugyanis ősztől nem vihetjük magunkkal a gyerekeket a nyelvtanfolyamra így a.) vagy beadom a CDC (gyerekmegőrző)-be heti 2x1 órára, b.) nem járok nyelvtanfolyamra (amit nagyon nem szeretnék, mert nagyon kéne tanulnom az angolt! Otthon le akarok vizsgázni belőle!)

De szerintem nem lesz gond! (kopp-kopp-kopp)